Újra nagyobb szerepet kaphatnak a kombik a Volvónál
A cég vezérigazgatója szerint még korántsem biztos, hogy végleg eltűnnek a kombik a márka kínálatából.
Håkan Samuelsson egy újságírói háttérbeszélgetésen arról beszélt, hogy
a piac talán „kissé túlságosan is az SUV-k irányába tolódott el”,
és szerinte hosszabb távon ismét nagyobb szerep juthat az alacsonyabb építésű modelleknek.
A svéd gyártó az elmúlt években ugyan jelentősen bővítette szabadidő-autós kínálatát – jelenleg hat különböző SUV-t kínál, köztük az új EX60-at –, a Volvo neve azonban évtizedek óta szorosan összefonódik a kombikkal is. A márka ma is azon kevés gyártók közé tartozik az amerikai piacon, amelyek még kínálnak ilyen karosszériaváltozatot, igaz, a jelenlegi V60 Cross Country már nem számít fiatal konstrukciónak.
Samuelsson ugyan óvatosan fogalmazott, de egyértelművé tette:
nem lát olyan jövőt, amelyben a Volvo kizárólag SUV-kat gyártana.
Sőt, szerinte már öt éven belül sem ez lesz a helyzet. Bár konkrét modellekről nem beszélt, szavai alapján könnyen elképzelhető, hogy a svédek a jövőben ismét nagyobb hangsúlyt fektetnek a kombikra.

A háttérben nem csupán érzelmi vagy hagyományőrző szempontok állhatnak. A Volvo vezére szerint az aerodinamika és a hatótáv szempontjából is előnyösebbek lehetnek az alacsonyabb építésű autók, különösen az elektromos korszakban. Az SUV-k magas karosszériája ugyanis nagyobb légellenállással jár, ami kedvezőtlenül befolyásolja a fogyasztást és az egy töltéssel megtehető távolságot.
Samuelsson egy érdekes kulturális tényezőt is megemlített: szerinte idővel generációsváltás is bekövetkezhet az autópiacon. Mint fogalmazott,
sok fiatal ma már úgy tekint az SUV-kra, mint „amilyen autója az anyukámnak is volt”, vagyis a divat könnyen ismét az alacsonyabb, karakteresebb modellek felé fordulhat.
A találgatásokat tovább erősíti, hogy a Volvo új SPA3 padlólemeze rendkívül rugalmasan alakítható, így technikailag nem jelentene különösebb akadályt egy új kombi fejlesztése sem. Ez akár a 2018 óta gyártott V60 Cross Country utódjának érkezését is előrevetítheti.
Forrás: Jalopnik


