Kínában gyártják majd a Stellantis villanyautóit

Még néhány éve is garantáltan felvonták volna a szemöldöküket az iparági elemzők, ha valaki azt jósolja: a következő generációs, globális piacra szánt Peugeot és Jeep modellek nem a történelmi európai vagy amerikai gyárakban, hanem Kínában látják meg a napvilágot. Pedig a valóság pont ez. A Stellantis és a Dongfeng Motor immár 34 éves partnersége szintet lépett, a beruházások súlypontja pedig egyértelműen a Távol-Keletre tolódott.

Az üzenet sokkal fajsúlyosabb, mint egy sima vállalati közlemény: ez a paktum annak a beismerése, hogy

az európai autóipar (vagy legalábbis annak egy jelentős része) a kínai elektromosautó-know-how nélkül ma már képtelen időben és versenyképes áron villanyautókat fejleszteni.

A történet pikantériája, hogy alig egy hónapja még teljesen más szelek fújtak. Áprilisban a sajtó még arról cikkezett, hogy a Stellantis a saját, kongó európai gyáraiba engedné be a Dongfenget, cserébe azért, hogy a kínaiak ott szereljenek össze autókat.

A most véglegesített megállapodás azonban egy aszimmetrikus paktum lett. Az európai gyárak megnyitásáról szóló tervek csendben köddé váltak, ezzel szemben a kínai üzemekben készülő, de európai/amerikai logót viselő modellek listája jelentősen kibővült. Ez nem finomhangolás, hanem stratégiai hátraarc.

A közös vállalat, a DPCA (Dongfeng Peugeot Citroën Automobile) wuhani üzeme 2027-től gőzerővel áll rá az úgynevezett NEV (New Energy Vehicle) modellek gyártására. Ez a gyűjtőfogalom Kínában a tisztán elektromos, a plug-in hibrid és a hatótávnövelős (REEV) hajtásláncokat takarja.

A paletta négy teljesen új modellt tartogat a globális piac számára:

Peugeot Concept 6 és Concept 8

A dizájnt nem kell találgatni: a pekingi autókiállításon villantott tanulmányok adják az alapot. A Concept 6 a nagyméretű, elegáns, mégis merész szedánok új generációját vetíti előre, míg a Concept 8 a márka jövőbeli zászlóshajó SUV-ja lesz.

Két vadonatúj, elektrifikált Jeep

Ez az együttműködés legmeglepőbb húzása. Az amerikai off-road örökséget büszkén viselő Jeep eddig nem a kínai EV-fejlesztések éllovasaként élt a fejekben. Most viszont két olyan SUV gördül majd ki Wuhanból, amelyeket nemcsak a kínai belpiacra szánnak, hanem világszerte exportálni fognak.

A wuhani üzem teljes NEV-átállásának költségvetése elképesztő: egymilliárd euró. A kínai fél adja a technológiai és pénzügyi izomzatot, míg a Stellantis lényegében a csomagolást és a logót biztosítja a globális értékesítéshez.

Qing Yang, a Dongfeng Group elnöke nem véletlenül használta az „átalakítás és újjáélesztés” kifejezéseket. A közös vállalat az elmúlt években látványosan szenvedett: miközben a kínai vásárlók tömegesen nyergeltek át a high-tech villanyautókra, a DPCA beragadt a kevésbé sikeres belső égésű és hagyományos hibrid modellek gyártásába. Az egymilliárd eurós injekció tehát egy lassan haldokló vegyesvállalat újrapozicionálása.

Antonio Filosa, a Stellantis vezérigazgatója diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy a 30 éves tapasztalatra építve készen állnak a legmodernebb elektromos technológiák bevezetésére a jól ismert márkák alatt. A marketinges púder mögött a lényeg:

a Stellantis a kínaiak vállára állva próbál felugrani arra az EV-vonatra, amiről a saját európai fejlesztéseik lassúsága miatt majdnem lemaradt.

A wuhani paktum hatásait a saját bőrünkön (és pénztárcánkon) fogjuk érezni. A kínai NEV-ökoszisztémából érkező autók akkumulátor-technológiája, szoftvere, töltési sebessége és ár-érték aránya vélhetően köröket ver majd a tisztán európai fejlesztésekre. Az Európai Unió kőkemény védővámokat vetett ki a Kínából érkező elektromos járművekre. Vajon az európai márkanév és a történelmi logó felmentést ad majd a Wuhanból érkező konténereknek a büntetővámok alól?

Egy biztos, az a narratíva, miszerint a „kínaiak lerohanják Európát”, az európai gyártók pedig a vártán védekeznek, 2026-ra végleg idejétmúlttá vált. Az autóipar globális szövevénye ennél sokkal összetettebb – és a Stellantis-Dongfeng házasság pont azt bizonyítja, hogy a túlélésért cserébe néha a büszkeséget is be kell áldozni.

Forrás: e-cars.hu

Share via
Copy link