Az Audi új kínai SUV-ja a Q7-nél is nagyobb, mégis olcsóbban adják, mint egy Q3-at
Megvan az Audi teljesen elektromos E7X modelljének árlistája. Az E7X kizárólag Kínában kapható, és még az ottani viszonyok között is hihetetlenül olcsónak számít.
Az alapmodell ára közel 13 millió forintnak megfelelő kínai jüannál kezdődik.
Ezért a pénzért 100 kWh-s akkumulátort, 900 voltos rendszert, és a kínai CLTC szerint 705 km hatótávot kaphat az ember.
Ráadásul a gyorsulás miatt sem kell szégyenkeznie, hiszen bőven 6 másodperc alatt megvan a 100 km/h még a belépő modell esetében is. A hátsó tengelyt hajtó elektromos motor 402 lóerőt teljesítményt és 500 Nm nyomatékot biztosít.
Az összkerékhajtású verzió – ami 670 lóerős és 3,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra – 15 millió forinttól kezdődik, ugyanakkor a hatótáv ebben az esetben érezhetően csökken, 636 km-re.
A modellcsalád csúcsán egy 670 lóerős változat áll, amely 109 kWh-s akkumulátorral és 660 km-es hatótávolsággal rendelkezik, ezért 17 millió forintnyi jüant kell letenniük a kínai vásárlóknak.
Összehasonlításképp:
jelenleg az Európában hivatalosan is kapható legolcsóbb teljesen elektromos Audi modell az Audi Q4 e-tron alapváltozata, mely 20 millió forint környékéről indul, és jóval kisebb, mint az E7X, illetve villanyautós képességeket tekintve is szerényebb.
Ebből is tisztán látszik, hogy az Audi nem adja fel, és nem akarja feltenni a kezét a világ legnagyobb piacán.
Forrás: carscoops.com


